Kategóriák
Autó Szolgálatás

Üzemanyag akkor és ott, ahol szükség van rá

A személygépjárművek, a tehergépjárművek, a mezőgazdasági gépjárművek mind megkönnyítették, illetve hatékonyabbá tették az életünket. Többet és gyorsabban tudunk szállítani oda, ahol szükségünk van rá. Ám mindennek megvannak az előnyei mellett a hátrányai is. A belső égésű motorok energiafelhasználása jelentős, akár benzinről, akár dízelről beszélünk, jelentős készleteket tudnak az egyes járművek elégetni üzemeltetésük során. Fontos tehát, hogy minél hatékonyabban használjuk ezeket az eszközöket, egyrészt erőforrások, másrészt idő tekintetében is.

Minden egyes kilométer, amit hasznos teher nélkül, vagy nem a céljuk felé tesznek meg az autók, teherautók, elvesztegetett idő és pénz. Ha csökkenteni szeretnénk a költségeinken, olyan megoldásokat kell keresnünk, amelyek ezeket a faktorokat minimalizálják. És minél több járművel rendelkezünk, annál fajsúlyosabb ez a kérdés a vállalkozásunk számára.

Mi a megoldás?

Az első és legfontosabb a feleslegesen megtett kilométerek felszámolása, ennek az egyik legsűrűbben előforduló esete a benzinkútra járás. Tankolni márpedig nem csak a kutakon lehet! Ha nem hallotta még a konténerkút kifejezést, itt az ideje, hogy megismerje. Saját benzin- vagy gázolajkúttal rendelkezhet, amit a telephelyére lehet telepíteni. Helyben, bármikor elérhető üzemanyag, teljes kontroll a tankolt mennyiségek felett, és távolról vezérelhető üzemanyagkutak nem csak a hatékonyságot, de a biztonságot is fokozzák. A konténerkút befektetés, ami akár néhány éven belül megtérül.

A modern gépjárműpark szintén fontos mind hatékonysági, mind ergonómiai szempontból. A fejlett, legújabb környezetvédelmi normáknak (káros anyag kibocsátás) megfelelő motorok, a vezetést segítő elektronika és egyes kényelmi funkciók is, ha megfelelően használják, illetve karbantartják őket hatékonyabbá és gyorsabbá tehetik a szállítást, illetve a gépjárműflotta üzemeltetését.