Kategóriák
Történelem

Régi idők órásmesterei

A ránk marat írásos feljegyzésekre támaszkodva tudjuk, hogy kis hazánkban Budán 1696-ban, míg Pesten 1701-ben említik az első olyan céhnévsort, amelyben az ismert ősi foglalkozások mesteremberei mellett (szabók, cipészek, kovácsok, stb.) az órás mesterség neves képviselői is helyet kaptak. A levéltári adatokból sajnos igen kevés név maradt ránk, az egyik ezek közül a pesti Hoser famíliáé. A családi cég az 1815-ös év kezdetétől egészen a 20. század közepéig űzte az órakészítés mesterségét. Első boltjuk a Ferenciek terén volt megtalálható majd később átköltöztek Budára és ott folytatták tevékenységüket.

Az Első Magyar Óragyár Részvénytársaságot Szentgotthárdon alapították 1896-ban. Egy korabeli hirdetésből tudjuk, hogy a gyár naponta 120 darab zsebórát volt képes készíteni. A feljegyzésekből az is kiderült, hogy a MÁV hivatalos órabeszállító partnerei voltak. Sajnos a gyárat az I. világháborút követő ínséges idők tönkretették és csődbe ment, az épületét szanatóriummá alakították.

Az igen híres Danuvia nagyüzem és a Magyar Optikai Művek is foglalkozott sokféle időmérő eszköz sorozatgyártásával egészen az 1950-es évekig ám karórát vagy zsebórát ezen időszak vége felé már ők sem készítettek. Érdemes még megemlíteni a szegedi Csúry Műveket melyet maga Csúry Ferenc alapított és cége toronyórák készítésére specializálódott.

A 20. századot követően a céheket felváltották a szövetkezetek. Az Órások Szövetkezetét 1915-ben alapították meg, amelynek még 1990-ben is 45 fővárosi és 15 vidéki üzlete volt.

Napjainkban az órásmestereket lecserélték gépekre és a távol keleti üzemek sorra ontják magukból a tömegcikkeknek számító egyszerű de mégis mérhetetlenül pontos óraszerkezeteket. Sajnos a mesterség elsajátításához mára már az iskolák és tanműhelyek zöme is felszámolásra került, így ember legyen a talpán aki ezen mesterség kitanulására szánja a fejét.

Szerencsére azonban néhány nagyobb márka a mai napig megtartotta az egyedi kézzel készített órák gyártását, melyek ma már inkább a luxus kategóriát képviselik és a modern automata órákhoz még külön óraforgató szerkezeteket is gyártanak. Igaz vannak olyan cégek is, akik külön erre specializálódtak. Továbbá öröm az ürömben, hogy ismételten egyre nagyon népszerűség övezi a retró vagy antik órákat és egyre nagyobb a kereslet és nem csak a gyűjtők körében.