Ritka kifejezés lett , de annyira időtálló és kifejező, hogy „agyag lábakon áll”. Olyasféle mondat ez, amit mostanság is hallani politikai elemzésekben, társadalmi kritikákban, de még személyes történetekben is. Talán kevesen tudják, hogy eredete egy ősrégi álomhoz kötődik, amit Nabukodonozor, Babilon hatalmas királya látott, és amelyet a Dániel Könyve örökített meg az Ószövetség lapjain. Az álom egy különös és fenséges szobrot jelenített meg, aminek feje színaranyból készült, a mellkasa és karjai ezüstből, a hasa és combjai rézből, lábszárai vasból, végül pedig a lábfejei vas és agyag keverékéből. A látomásban egy kő zuhant le az égből, és eltalálta a szobor lábait, mire az egész óriásépítmény összedőlt, és semmivé vált. A jelentés egyértelmű volt. Mégpedig az, hogy bármilyen fényes is egy hatalom kezdete, ha az alapja gyenge, ha az utolsó réteg az, ami az egészet tartja nem elég szilárd, minden összeomlik. Ez az ószövetségi történet nemcsak teológiai tanulságot hordoz, hanem mélyen emberi és társadalmi üzenetet is. Az „agyag lábakon áll” metafora azóta is újra és újra visszatér a történelem során. Olyan rendszerekre, birodalmakra, vállalatokra vagy akár emberi kapcsolatokra mondjuk ezt, amelyek kívülről erősek, belülről azonban már elkezdődött a repedezés, és elég egy kisebb külső hatás, hogy minden kártyavárként omoljon össze.
