Kategóriák
Szolgálatás

Ki az a business coach?

Úgy tartják, hogy a vállalkozók a legmagányosabbak az üzleti életben, hiszen alapvetően nem sok emberrel tudják megosztani a problémáikat, megvitatni a kérdéseiket úgy, hogy azokra releváns választ is kapjanak. Nyilván ott vannak a barátok, a család, a kollégák, de ők szinte sohasem látják ugyanazon a szemüvegen keresztül a dolgokat. Itt jönnek a képbe a különböző business coachok, akik egyebek mellett az ügyvezetők, döntéshozókat segítik egy-egy problémás terület feltárásában és a megoldás megtalálásában.

Amíg a trénerek jellemzően arra törekszenek, hogy a résztvevők önmaguk találják meg a szükséges válaszokat, addig a business coach, miután felmérte a helyzetet, konkrét javaslatokkal áll elő. Ezzel két legyet üt egy csapásra: fejleszti az illető személyiségét és gondolkodásmódját, valamint egy vélt, vagy valós probléma leküzdéséhez is hozzájárul.

Miben segíthet egy business coach?

Nagyvállalatok és KKV-k egyaránt igénybe vehetik az üzleti edzők szolgáltatásait, ha például a döntéshozókat, vagy valamilyen vezetői pozícióban lévő munkatársakat akarják fejleszteni. Jellemzően hosszabb távú együttműködésre van szükség a megrendelő vállalkozás és a coach között, hiszen időbe telik, amíg megismerik egymást, a folyamatokat, és feltárják az érintett területeket.

Tipp: fejlessze magát online képzésekkel!

A másik nagy ereje egy business coachnak, hogy az idő előrehaladtával egyre több vállalkozóval, menedzserrel találkozik, így széles spektrumban megismer problémákat, üzleti modelleket, döntési helyzeteket. Ezeket a tapasztalatokat azután más coacholtak esetében fel lehet használni, így értékes tudást tudnak átadni.

Megfelelő eredményt csak akkor lehet elérni, ha megvan a nyitottság a megrendelő fél, illetve annak munkatársa részéről. Egyetlen szakember sem tudja egy csapásra megváltoztatni a helyzetet, csupán a változtatáshoz szükséges utat lehet megmutatni, azon elindulni már az egyénnek kell. Nem véletlen, hogy a szakma elnevezése a sportból ered, és edzőt jelent, hiszen hasonlóan viselkedik, mint a sportpálya mellett álló szakember: megismeri a problémát, és megmondja, hogy mit kell csinálni annak leküzdése érdekében.