Kategóriák
Szolgálatás

A szállítmányozás jelentősége

Az áruk szállítása összetett feladat, alapos tervezést igényel, változó, hogy pontosan mikor érnek célba, mert az idő függ attól is, hogy a cégek vagy magánszemélyek melyik szállítási formát választják. Napjainkban már pár nap is elegendő ahhoz, hogy megkapjunk valamit a világ másik pontjáról, nem szükséges heteket várni, mint régebben.

Már az ókorban is foglalkoztak a szállítmányozás megszervezésével, hiszen az igények egyre csak növekedtek, ezért meg kellett szervezni az áruk megfelelő mozgatását. Napjainkban ezeknek a folyamatoknak a lebonyolítását a speditőr cégek végzik el. Az infrastruktúra fejlődésének köszönhetően számtalan mód közül lehet válogatni, hogy az árut célba juttathassák. Drágább és olcsóbb megoldások egyaránt léteznek és van, amelyik lassabban vagy gyorsabban továbbítja az árut az adott országba, földrészre.

Milyen szállítási formák léteznek?

A legelterjedtebb szállítási forma a közúton történő fuvarozás, aminek a költségei nem magasak, tehát a vállalkozások zöme ezt meg tudja finanszírozni. Általában rövidebb távolságokra alkalmazzák, belföldre és külföldre egyaránt szállítanak így termékeket. Terjedelmesebb rakomány esetében célszerű más szállítási módot választani. A vasúti szállítmányozás szintén felkapott, költséghatékony, viszonylag gyors és a hosszabb utakra is alkalmas. A vasúti szállításhoz szinte minden esetben párosul közúti fuvar is, mivel a rakományt raktárakba kell szállítani. A tengeri szállítmányozás a leglassúbb az összes közül, de ebből adódik, hogy meg is fizethető. Amennyiben nem sürgős az árut eljuttatni a célállomásra, érdemes e mellett dönteni, ráadásul a teherhajó nagy mennyiségű rakományt elbír, ez több ezer konténert is jelenthet. A légi szállítás pedig a legdrágább és a leggyorsabb, ezt leginkább akkor alkalmazzák, ha számít az idő.

A különféle szállítmányozási lehetőségeket variálni is lehet, ezt hívják kombinált fuvarozásnak. A felsorolt szállítási módszerekről elmondható, hogy biztonság szempontjából mindegyik megbízható.

Kategóriák
Internet

Van-e értelme statikus weboldalaknak 2020-ban

Adódik a kérdés, hogy mi az a statikus weboldal és milyen más weboldal típusok vannak még a statikuson kívül. Ez a cikk a statikus honlapokra helyezni a hangsúlyt, ezt részletesebben fogjuk tárgyalni, de nem lehet beszélni róla a másik típus, a dinamikus weboldalak emlegetése nélkül. Érinteni fogjuk a dinamikus honlapok témakörét, de figyelmünket a címben is megjelölt csoportra fogjuk irányítani.

Mi az a statikus weboldal

Statikusnak nevezzük azokat az internetes oldalakat, amelyek egy internetes cím (URL) alatt mindig ugyanazokat a tartalmakat szolgálják ki és nem is adott a lehetőség ennek a viselkedésnek a megváltoztatására. Az internet elindulásakor még szinte kizárólag ilyen weboldalak léteztek. Az őket felépítő HTML kódokat egyszer összeállították minden URL-hez egy adott fájlba, és amíg azt a fájl nem módosították, addig mindig ugyanaz a dokumentum jelent meg az adott URL-en. A statikus weboldalak tehát úgy viselkednek, mint például egy PDF, vagy Word dokumentum, egyszer meg lettek írva, és mindig ugyanúgy fognak megjelenni.

Ezzel szemben a dinamikus weboldalak már nem csupán HTML fájlokból állnak, hanem olyan rendszerben készülnek, amelyek dinamikusan be tudnak helyettesíteni egyes részeket a dokumentumokba. Ilyen például egy blogbejegyzéseket listázó oldal, ahol mindig attól függ a tartalom, hogy mikor mit írtak. A weboldal kinézetének változtatása nélkül automatikusan frissül a “legutóbbi bejegyzéseink” rész, a legfrissebb posztok kerülnek megjelenésre.

Jó-e valamire ma a statikus weboldal?

A statikusság bizony komoly korlátokat szab a weboldalnak: nehezen kezelhetőek a tartalmak, fájlokban kell kód között keresgélni, ha át akarunk írni valamit, ha egy menüt meg akarunk változtatni, azt minden fájlban át kell írni, nem lehet semmit sem személyre szabni, nincsen igazi funkcionalitás.

Van viszont egy dolog, amit a statikus weboldalaknál semelyik modern rendszer nem tud jobban: a gyorsaság. Minden dinamikus weboldalhoz szükség van plusz rendszerekre, programokra, amik dinamikusan elő tudják állítani őket. Minden plusz szoftver plusz erőforrást emészt fel, lassítja a weboldal betöltődését. Nem beszélve a hatalmas adatbázisokról, amiket a modern portálok használnak.

Ha valami szinte soha nem változik meg, és minél gyorsabban szeretnénk megjeleníteni, akkor nincs gyorsabb a statikus weboldalaknál. Egy egyoldalas céges bemutatkozó oldal például a mai napig elkészülhet ilyen módon.

Kategóriák
Internet

Mit kell tudnia egy weboldalnak 2020-ban?

Minden vállalkozás számára egyértemű, hogy ha sikeres akar lenni, akkor már nem elég egy reklámtáblát elhelyeznie az üzlete, irodája előtt, ki kell használnia az internet nyújtotta lehetőségeket. Az online céges jelenlét egyik sarokköve a céges honlap, de számos vállalat életében jelentős szerep jut a Facebooknak, Instagramnak, roppant hasznos a Google Térképen való megjelenés, a Google Cégem szolgáltatás Google Keresésbe épülő moduljai.

Ugyan a szolgáltatók rengeteget fejlesztenek, és bizonyos mértékig személyre, jobban mondva cégre szabható a megjelenés az általuk üzemeltetett felületeken, mégsem lesz soha teljesen egyedi a cég megjelenése. Egy modern weboldal egyik legnagyobb előnye éppen az egyediség és a felhasználói élmény ötvözése. Meg kell ragadnia a látogatói figyelmét és jó érzéseket kell bennük keltenie és ugyanakkor hatékonyan át kell adnia azokat az információkat, amik a cég működésével, szolgáltatásaival kapcsolatban fontosak. Egy egyedi design amellett, hogy optimalizálja az oldal használhatóságát, emlékezetessé teszi a felhasználók számára a honlapot, szívesen látogatják később is.
Tipp: egyedi céges weboldal készítéssel foglalkozó cég.

A legfontosabb elemei egy jó céges weboldalnak:

  • átgondolt, megtervezett szerkezetű
  • megfelelő információtartalma van
  • jó érzéseket kelt a látogatókban, jó designja van
  • minden eszközön szépen jelenik meg (reszponzív, mobilbarát)
  • gyors
  • biztonságos (SSL, HTTPS, modern CMS)
Kategóriák
Szolgálatás

Milyen munkákat végezhetek diákként Budapesten?

A diákmunka kiváló lehetőségeket kínál minden olyan diáknak, akik az iskola mellett szeretnének pénzt keresni. Sokan például nem tudják máshogy megfinanszírozni a lakhatásukat csak, ha dolgoznak, vagy kizárólag így képesek kifizetni a szükséges tandíjat. Van, aki azért vállal munkát, mert zsebpénzt akar gyűjteni vagy pedig szakmai tapasztalatot kíván szerezni. Mindenesetre több szempontból is remek lehetőségeket kínál ez a fajta munkavégzés, hiszen felelősségre és a határidők betartására is megtanítja a diákokat, ráadásul rengeteg tudást szívhatnak magukba.

Milyen diákmunkát vállaljunk?

Sokakban felmerül a kérdés, hogy melyik pozíció, terület lehet a legideálisabb, ami jól is fizet. Diákmunkát kizárólag hallgatói jogviszonnyal rendelkezők végezhetnek a 25 év alattiak. Az iskolaszövetkezetek számtalan lehetőséget kínálnak, tehát bőven van miből válogatniuk az érdeklődőknek. Sőt még az ügyintézésben, toborzásban és a munkába állás folyamatában is segítenek. A munka megkezdését követően folyamatosan közvetítői szerepet játszanak a cég és a munkavállaló között, hogy a folyamatok gördülékenyen menjenek végbe.

Érdemes mindenkinek olyan területen elhelyezkednie, ami a szakmájába vág, mivel így a későbbiekben sem lesz probléma, amikor ténylegesen munkába áll az illető. Akik szakácsnak, pincérnek tanulnak mehetnek étterembe, gyorsétterembe dolgozni, akik értékesítéssel szeretnének foglalkozni elhelyezkedhetnek telefonos operátorként mondjuk egy call centerben. Irodaházak, vállalatok pedig szívesen fogadják azokat a hallgatókat, akik szellemi munkát akarnak végezni az iskola befejeztével, illetve adminisztrációval fognak foglalkozni.

Kategóriák
Szolgálatás

Milyen feltételekkel és hány éves kortól végezhetek Budapesten diákmunkát?

A diákmunka kiváló abból a szempontból, hogy a diákok megtapasztalják a munkával járó nehézségeket és tapasztalatokat szerezzenek, hogy a jövőben könnyebb legyen a feladatuk, amikor ténylegesen munkába állnak. Sokan így képesek kifizetni a lakhatásukat vagy a tandíjat, de sokan azért vállalnak munkát az iskola mellett, hogy zsebpénzhez jussanak, esetleg gyakorlatra tegyenek szert. A szövetkezetek mindenben segítik a diákokat, hogy a tanulásra és természetesen a szórakozásra is maradjon idejük. A beosztást mindenkinek úgy alakítják ki, hogy az megfelelő legyen.

Milyen feltételek szükségesek a diákmunkához?

Ahhoz, hogy belépjünk egy diákszövetkezetbe elengedhetetlen a nappali aktív hallgatói jogviszony megléte. A levelezői jogviszony sajnos nem elfogadott. 16 éves kortól lehet vállalni diákmunkát, 15 évesen pedig a nyári szünetben lehetséges dolgozni. A regisztrációhoz néhány dokumentumra is szükség lesz, többek között személyi igazolványra, diákigazolványra, adó- és TAJ kártyára, valamint lakcímkártyára. A szülőknek írásban nyilatkozniuk kell arról, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekeik dolgozhassanak. És végül, ami talán a legfontosabb feltétel, az a pozitív hozzáállás.

A diákmunka ideje alatt nem csak rengeteg tapasztalatot és tudást szerezhetünk, hanem új barátokra is rátalálhatunk. Az iskolaszövetkezeteken keresztül elvégzett munka adózás szempontjából is sokkal kedvezőbb. Olyan pozíciót érdemes elvállalnunk, ami azzal kapcsolatos, amit tanulunk, hogy megkönnyítsük a jövőben a dolgunkat. Mehetünk akár irodába, vagy gyorsétterembe, de a legfelkapottabbak között szerepel még az árufeltöltés, bolti eladó, vendéglátás és a csomagolás is.

Kategóriák
Szolgálatás

Diákmunka a saját szakterületeden Budapesten!

Milyen lehetőségeid vannak a saját szakterületeden elhelyezkedni diákként?

Diákmunka a saját szakterületeden Budapesten! Milyen lehetőségeid vannak a saját szakterületeden elhelyezkedni diákként?

A diákmunkák kiváló alkalmat biztosítanak tanulói jogviszonyod mellett arra, hogy ne csak pénzt keress az iskola, vagy egyetem mellett, de releváns szakmai tapasztalatra is szert tegyél. Sokkal könnyebben fogsz teljes állást találni azután, hogy az önéletrajzodba fel tudod tüntetni a korábbi munkahelyed. Ráadásul sokszor lehetőséged van rugalmas munkaidőben dolgozni, így össze tudod hangolni a tanulmányaidat a munkáddal.

Van még egy óriási előnye annak, ha a saját szakterületeden kezdesz el dolgozni diákként, mégpedig az, hogy élesben kipróbálhatod magad a különböző pozíciókban. Betekintést nyerhetsz akár több cég működésébe, így el tudod dönteni, hogy pontosan mi is érdekel téged. Javasoljuk továbbá, hogy ismerkedj meg minél több emberrel, akik segítségedre lehetnek a későbbi karriered során az előrejutásban, vagy a munkakeresésben egyaránt.

Valódi munka vár rád a saját szakterületeden, Budapesten, vagy csak a kávéfőzés?

Szerencsére ma már a diákmunkát kínáló cégek többsége ráébredt arra, hogy a diákmunkaerőre mint valós munkavállalókra tekintsenek. Ezért ma már egy irodai pozíció nem csak a kávéfőzésről és a végtelen számú papírhegyek fénymásolásáról szól, ahogy a könnyű fizikai munka esetén sem traktorkerekeket kell pakolni. A cégek igazodnak a tanulók elvárásaihoz, amiben mi is maximális segítséget tudunk nyújtani.

Mindenképpen azt javasoljuk tehát, hogy próbálj meg a saját szakterületeden diákmunkát vállalni Budapesten. Erre rengeteg lehetőséged van, legyen szó bármilyen szakmáról is, amelyet most tanulsz. Próbálj ki több vállalkozást, több pozíciót, és találd meg azt az utat, amiben jól érzed magad. Dolgozhatsz IT területen, gyorsétteremben, de gyakorolhatod akár a tárgyfotózást egy profi fotós segédjeként is. A lehetőségek tárháza végtelen.

Kategóriák
Autó

Mi az az okos parkolás?

Aki rendelkezik gépjárművel, az tudja, hogy Budapesten parkolni a legtöbb esetben kész rémálom, főleg a csúcsidőben. Az ingyenes helyek pillanatok alatt megtelnek és maradnak a fizetős parkolóhelyek, melyek nem kis terhelést jelentenek a gépjármű tulajdonosa számára. Sokan még a hagyományos megoldást alkalmazzák, vagyis a parkoló automatából váltják ki a jegyet.

Okos parkolás

A hagyományos parkolási díjfizetés

Ez úgy működik, hogy a bedobott pénz függvényében érvényesíti az automata a jegyet, tehát ha 100 forint fél óra szabályos parkolást engedélyez, akkor 200 forint bedobása után egy egész órája van, hogy visszaérjen a járművéhez. Ez a rendszer akkor működik, amikor tervezhető időkereten belül mozog és tudja, hogy biztosan vissza fog érni a jegy lejárta előtt pár perccel. Ha nem érne vissza, akkor biztos lehet benne, hogy pont akkor jön a parkoló ellenőr és már repül is a mikuláscsomag az ablaktörlő alá. Ezen veszély és az egyszerűség miatt hozták létre az okos parkolást, mely lehetővé teszi, hogy egy applikáció segítségével online fizessen a pakolóhelyért.

Az okos parkolás működés

Többféle módon is ki lehet használni az okos parkolást, szerencsére nem kötelező választani a tulajdonosoknak. Az egyik legegyszerűbb módja az okos parkolásnak az SMS küldése. Budapesten minden parkoló automatán található egy szám, melyre el kell küldeni a gépjármű rendszámát. Minden automata más időintervallumra érvényesíti a járművet, de legtöbb helyen 4 óra az átlag. Ez a rendszer azért nagyszerű, mert bárhol el lehet indítani a parkolást, csupán csak a számot kell tudni, ahova el kell küldeni az SMS-t, ráadásul az időintervallum lejárta előtt figyelmeztető SMS-t is kap a megrendelő.

Természetesen telefonos applikációt is lehet használni az okos parkoláshoz, melyek közül több GPS nyomkövetéssel foglalkozó cég is személyre szabott. Ez azt jelenti, hogy a beépített nyomkövető rendszer automatikusan figyeli a gépjármű elindulását a parkoló zónából és az indulás pillanatában leállítja az automatikus jegyhosszabbítást. Ha pedig nem indul el az autóval, akkor a rendszer folyamatosan vásárolja az újabb és újabb órákat, így biztosan védve lesz a jármű a mikuláscsomagoktól. Természetesen ennek a rendszernek is meg van a sebezhetősége, ugyanis ha lefogy a szükséges összes az egyenlegről, akkor nincs lehetősége további hosszabbításra.

Kategóriák
Technológia

A GPS nyomkövetés jelentősége

A GPS egy naponta, több milliók által használt technológia, mely megreformálta az utazást, helyzetjelentést és a nyomkövetés. Global Positioning System, magyarul Globális Helymeghatározó Rendszer-t jelenti a rövidítés. Eredetileg az amerikai védelmi minisztérium fejlesztette és építette ki, természetesen elsődlegesen katonai célokra, de mára már bárkinek elérhetővé vált. Eredetileg 24 műholdból állt a GPS rendszer, de további műholdakat lőttek fel, így kiegészítve 31-re a számot. A további vezető országok is fejlesztik a saját műholdas rendszereiket. A technológia tehát bárki számára elérhető és ezt kiválóan lehet alkalmazni a helymeghatározásnál, valamint a nyomkövetésnél is.

GPS nyomkövetés

Hogyan működik a GPS nyomkövetés?

A GPS nyomkövetés rendkívül egyszerű a gyakorlatban, mivel csak egy jeladó, valamint egy SIM kártya szükséges a működéséhez. Az ezzel a szolgáltatással foglakozó cégek általában fejlesztenek egy saját alkalmazást, mely felületén a felhasználó pontosan nyomon tudja követni a kívánt gépjárművét, flottáját, vagy akár szeretteit, háziállatait. A legnépszerűbb felhasználási módja a GPS nyomkövetésnek a gépjármű nyomkövetés, de az gyakran fordul flottakövetésbe is. Az autóra, teherautóra, vagy kamionra csak fel kell helyezni a GPS nyomkövetőt, belehelyezni a SIM kártyát és már figyelni is lehet, hogy az adott jármű hol is jár a nagyvilágban. A GPS nyomkövetést már rendkívül kedvező áron lehet kérni a különböző cégeknél, ráadásul van, ahol moduláris módon alakították ki az ajánlatokat, vagyis csak azért kell a megrendelőnek fizetnie, amit használ is. Ilyen plusz szolgáltatások lehetnek az üzemanyag sapka levétel érzékelés, vagy a raktárnyitás érzékelése. A GPS nyomkövetés egyre jobban terjed Magyarországon, mivel rendkívül alacsony összegért biztonságban tudhatja a megrendelő a járművét, lopás esetén pedig szinte méterre pontosan meg lehet határozni a helyzetét, járjon bárhol a nagyvilágban, így pontos információt lehet adni a rendőrségnek.

Kategóriák
Autó

Flotta járművek megfelelő felügyelete a flottakövetés szolgáltatással!

A flottakövetés a GPS nyomkövetés egy szolgáltatása, általában külön kezelik, mivel jóval személyre szabottabb és kiterjedtebb rendszer szükséges a megfelelő megvalósításához. A flottakövetés szinte kötelező elem bármely olyan cég számára, mely több járművet üzemeltet, vagy használ. A szolgáltatás segítségével pontosan meg lehet határozni bármely jármű pontos helyzetét, ellenőrizni lehet a menetsebességet, üzemanyagszintet, ügyféligények kielégítése végett (folyamatos nyomkövetés), és segítésével még letölthető jelentések is elérhetőek, úgy mint a menetlevél, üzemidő, és tankolási lista. Akár még lopásgátlás szolgáltatást is kérhet a flottakövetés mellé, amivel könnyedén lehet megakadályozni a lopási kísérleteket.

Flottakövetés

Kinek ajánlott pontosabban a flottakövetés?

Ahogy már korábban említve lett, olyan cégeknek mindenképpen ajánlott, ahol több jármű van egyszerre forgalomban, használatban. Ilyen cégek a taxi társaságok, speditőr cégek, futárcégek, de akár még egy nagyobb duguláselhárító céget is ide sorolhatunk.

Milyen hasznos tulajdonságokkal rendelkezik a flottakövetés?

A GPS nyomkövetés mellett számos előnnyel rendelkezik még a flottakövetés, melyből a leglényegesebb a költséghatékonyság, vagyis a tervezhetőség. A szolgáltatás használatával olyan adatok nyerhetők, melyek tanulmányozása és feldolgozás után sokkal jobban lehet optimalizálni az útvonalakat, költségeket, felhasználási módokat és mint tudjuk, egy sikeres, valamint fejlődő vállalkozás egyik elsődleges célja, hogy a felesleges pénzkötést elkerülje. Ez a cél elérhető a flottakövetéssel! Fontos megemlíteni, hogy könnyedén ellenőrizhetők a sofőrök munkaideje, így a későbbi félreértések elkerülése végett is érdemes a flottakövetés szolgáltatást igényelni.

Kategóriák
Történelem

Régi idők órásmesterei

A ránk marat írásos feljegyzésekre támaszkodva tudjuk, hogy kis hazánkban Budán 1696-ban, míg Pesten 1701-ben említik az első olyan céhnévsort, amelyben az ismert ősi foglalkozások mesteremberei mellett (szabók, cipészek, kovácsok, stb.) az órás mesterség neves képviselői is helyet kaptak. A levéltári adatokból sajnos igen kevés név maradt ránk, az egyik ezek közül a pesti Hoser famíliáé. A családi cég az 1815-ös év kezdetétől egészen a 20. század közepéig űzte az órakészítés mesterségét. Első boltjuk a Ferenciek terén volt megtalálható majd később átköltöztek Budára és ott folytatták tevékenységüket.

Az Első Magyar Óragyár Részvénytársaságot Szentgotthárdon alapították 1896-ban. Egy korabeli hirdetésből tudjuk, hogy a gyár naponta 120 darab zsebórát volt képes készíteni. A feljegyzésekből az is kiderült, hogy a MÁV hivatalos órabeszállító partnerei voltak. Sajnos a gyárat az I. világháborút követő ínséges idők tönkretették és csődbe ment, az épületét szanatóriummá alakították.

Az igen híres Danuvia nagyüzem és a Magyar Optikai Művek is foglalkozott sokféle időmérő eszköz sorozatgyártásával egészen az 1950-es évekig ám karórát vagy zsebórát ezen időszak vége felé már ők sem készítettek. Érdemes még megemlíteni a szegedi Csúry Műveket melyet maga Csúry Ferenc alapított és cége toronyórák készítésére specializálódott.

A 20. századot követően a céheket felváltották a szövetkezetek. Az Órások Szövetkezetét 1915-ben alapították meg, amelynek még 1990-ben is 45 fővárosi és 15 vidéki üzlete volt.

Napjainkban az órásmestereket lecserélték gépekre és a távol keleti üzemek sorra ontják magukból a tömegcikkeknek számító egyszerű de mégis mérhetetlenül pontos óraszerkezeteket. Sajnos a mesterség elsajátításához mára már az iskolák és tanműhelyek zöme is felszámolásra került, így ember legyen a talpán aki ezen mesterség kitanulására szánja a fejét.

Szerencsére azonban néhány nagyobb márka a mai napig megtartotta az egyedi kézzel készített órák gyártását, melyek ma már inkább a luxus kategóriát képviselik és a modern automata órákhoz még külön óraforgató szerkezeteket is gyártanak. Igaz vannak olyan cégek is, akik külön erre specializálódtak. Továbbá öröm az ürömben, hogy ismételten egyre nagyon népszerűség övezi a retró vagy antik órákat és egyre nagyobb a kereslet és nem csak a gyűjtők körében.