Kategóriák
Autó

Gyakori hibák, melyek a kisteherautó szervizeléséhez vezetnek

A legtöbb sofőr szeret vezetni, ám nem mindenkinek kifogástalan a vezetési technikája, ami előidézheti a gépjármű valamelyik részének a meghibásodását. Rendkívül kellemetlen tud lenni, ha a baj menet közben jelentkezik. Ebben az esetben nem csak a szervizelést szükséges majd megfizetni, hanem az autómentést is.

Milyen hibákat ne kövessünk el?

A kisteherautó rövid idő alatt koszos lesz, főleg, ha sokat van használatban. A szennyeződésektől mindenki hamar meg akar szabadulni, ezért többen alkalmaznak magasnyomású mosót. Ezzel nincs is semmi baj egészen addig, amíg a teherautó külsejét mossuk vele, ám a belső teret és a motorteret semmiképp sem javasolt. A beázás nem tesz jót az elektromos vezérlésű elemeknek, bajt okoz a működésükben, de ezen kívül még megannyi hibát előidézhet. Nagyobb kár esetén a teherautó minden bizonnyal napokig, vagy akár hetekig is a szervizben kell, hogy maradjon.

A motorolaj rendszeres cseréje szintén lényeges. Az olaj lényegében védőréteget képez a kisteherautó motorjában, meggátolja a lerakódásokat és csökkenti a mértékét az alkatrészek között keletkezett súrlódásoknak. Súlyos következményei lehetnek annak, ha régen volt az olajcsere, mert a motor elveszítheti viszkozitását, sőt még a közlekedésbiztonságra is negatívan hat.

A teherautók jellemzően többet vannak használatban, ezáltal naponta hosszabb utakat tesznek meg, tehát jobban terheljük őket. A felforrósodott motort célszerű alapjáraton visszahűteni, ellenkező esetben a csapágyakat hűtő olajáramlás hiánya megégetheti a kisteherautó tengelyét.

Még a legjobb sofőrökkel is megesik, hogy rosszul váltanak menet közben. Ezt okozhatja a fáradtság vagy a figyelmetlenség. Nagy sebességnél nem túl jó dolog visszaváltani kettesbe, ezzel akár a teljes váltórendszert tönkre is tehetjük, egy új beszerzése pedig rendkívül költséges.

Az alábbi szabályok betartásával megóvhatjuk a teherautót a problémáktól, azonban fontos, hogy rendszeresen vigyük el egy szervizbe és ellenőriztessük az állapotát.

Kategóriák
Szolgálatás

Hogyan válasszak kisteherautót?

Napjainkban már számtalan típusú teherautó közül választhatunk a kisteherautó bérlés során. A végső döntésünk függ attól, hogy pontosan mire szeretnénk használni az autót és mit akarunk fuvarozni vele. Meghatározó a szállítani kívánt dolog mérete és súlya is. Éppen ezért alaposan gondoljuk át a dolgokat, elemezzük ki igényeinket, ha szükséges kérjük szakemberek segítségét.

Mire jó egy platós kisteherautó?

A platós kisteherautók kisebb távolságok megtételére ideálisak. Tökéletesen alkalmasak például tüzelő kiszállítására egy fatelepről. A platós kisteherautók jól jöhetnek egy építkezésnél is, mivel szállítani lehet velük a sódert, salakot és egyéb töltőanyagot, ráadásul, ha a hátsó részük billenős, még a lerakodás sem bonyolult. A piacokra is sokszor viszik ilyen autóval a zöldségeket, gyümölcsöket.

Mikor jó egy emelőhátfalas kisteherautó?

Ez a típusú teherautó kiváló a sérülékeny, törékeny dolgok szállítására. Könnyebbé teszi a rakodást is, ha kisebb hely áll a rendelkezésünkre. A vállalkozásokon kívül magánszemélyek is használhatják, például áruszállítás, vagy egy költözés során. Nagy rakterének köszönhető, hogy egyszerűbben lehet bele pakolni, akár még nagyobb ládákat, rekeszeket is. Az emelőhátfallal biztonságosan fel és lerakható mondjuk egy szekrény vagy bármilyen nagyobb bútor. 1500 kilogramm bruttó súlyig terhelhető az emelőhátfa.

Mikor jó egy dobozos furgon?

A dobozos kisteherautó ideális élelmiszerek szállítására, ha valamilyen eseményt szervezünk és az ételeket frissen kell tartanunk. Lagzik esetében vagy sütemények helyben történő szállítására is célszerű dobozos kisteherautót bérelni. Ez a típusú furgon állóhűtéses képességekkel is bír, ez az előny főleg nyáron nagyon jó, hiszen nem kell attól tartanunk, hogy az étel megromlik. Vannak olyan dobozos furgonok, amelyek költözéshez alkalmasak, ezek méretesebb bútorok, nem szétszedhető ágyak, hűtők mozgatására a legjobbak.

Mikor jó egy ponyvás kisteherautó?

A ponyvás teherautó legnagyobb pozitívuma, hogy a ponyva levételével minden oldalról rakodható. A ponyva nyitásának módjai teherautónként eltérhetnek egymástól. A gyorsfűzős ponyva sarkai gyorsan és könnyen felnyithatóak, a vámzáras ponyvánál pedig 3 ponyva réteg fedi egymást. A ponyvás teherautók nagy segítséget jelentenek a költözés során.

Kategóriák
Internet

A HTML 5 története

A HTML 5 a modern weboldalak alapja, az a jelölőnyelv, amelyet a legtöbb ma elkészülő honlap használ a különböző tartalmak, design elemek megjelenítéséhez.

Mi az a HTML

A HTML a HyperText Markup Language, vagyis a hiperszöveg jelölő nyelv kifejezés rövidítése. A hiperszöveg azt jelenti, hogy a szövegek között lehetőség van az átjárásra, ezeket a kapcsolatokat nevezzünk linkeknek. A jelölő nyelv pedig azt jelenti, hogy a weboldal forrására ugyan HTML forráskódként szoktunk hivatkozni, azonban ez nem egy programozási nyelv (főleg nem általános), hanem olyan karaktersorozat, amiben meghatározott módon meg vannak jelölve a weboldal egyes részei (például itt egy kép van, ott egy lista, máshol pedig egy szövegdoboz), illetve azok tualjdonságai (háttérszín, betűtípus stb.).

HTML verziók bevezetési dátumai

  • Kísérleti időszak, HTML vázlat 1993-ig
  • HTML 2: 1995. november 24.
  • HTML 3: 1997. január 14.
  • HTML 4: 1997. december 18, majd kisebb javításokkal 1998. április 24.
  • HTML 5: 2014 október 28.

Mit tud a HTML5, amit az elődök nem?

Az egyik fontos lépés az internet történetében, hogy ugyanarra az objektumra több HTML elemet is bevezettek, melyek megjelenésben nem különböznek, de szemantikai jelentőségük van. Például a blokk elemként megjelenő <div> mellé a jelentéssel bíró <header>, <main> és <footer> elemeket is bevezették, hogy például a keresőmotorok számára jobban értelmezhető legyen a weboldal tartalma. Ezek a modern weboldalnál különösen fontosak.

Egy másik fontos dolog volt, hogy az Adobe Flash tartalmakat már csak biztonsági megfontolásból is el kellett távolítani a honlapokról, részben ennek a kiváltására új eszközöket specifikáltak, melyek képeket, animációt, egyéb médiát külső pluginek nélkül meg tudnak jeleníteni. Ilyen például a <canvas>, <video> és az <audio>.

Kategóriák
Szolgálatás

Szállítási problémák Kína és Európa között a koronavírus miatt

A 2019-2020-as pandémia fenekestül felforgatta a nemzetközi kereskedelmet, így alakultak ki a szállítási problémák Kína és Európa között a koronavírus miatt. A legtöbb uniós vállalkozás már több évtizede a Távol-Keletre helyezte át a gyártást az olcsó munkaerő és kedvező alapanyagárak miatt, ez azonban végzetes ellátási problémákhoz vezetett a kialakult helyzet során.

A legnagyobb problémát az okozta, hogy a világ legnépesebb országa bénult meg először, és ezzel gyakorlatilag töredékére csökkent az öreg kontinens importellátása. A gyárak túlnyomó többsége leállt, az árubehozatal pedig pillanatok alatt összeomlott.

A gondok már azelőtt jelentkeztek Európában, mielőtt a járvány fizikailag is megjelent volna. Számtalan disztribútor kénytelen volt kilistázni a húzótermékeiket a kínálatukból. Mivel a meglévő készleteik gyorsan elfogytak és nem volt utánpótlás, ezért ezek a cégek már ekkor elkezdték felállítani a vészforgatókönyvet.

A koronavírus megjelenésekor megszólaltak a vészharangok

Az Unió gazdasága még azelőtt elkezdett összeroppanni, mielőtt a Covid-19 a tagállamok állampolgárai egészségét veszélyeztette volna. Az ellátási problémáknak köszönhetően drasztikusan csökkent a kereskedelem, valamint megnövekedett a szállítási idő. Ebbe a környezetbe tört be a fertőzés, amely évszázadok óta nem látott kihívások elé állította az országokat.

Az igazán nagy érvágást azonban az jelentette, hogy Kína mire stabilizálta a gyártókapacitását az első negyedév végére, addigra Európában a koronavírus szinte teljesen leállította a gazdaságot. A kínálati oldal ugyan helyreállt áprilisban, de a kereslet nagymértékben visszaesett. Ennek egyik fő oka a tömeges elbocsátások, hirtelen megnövekedett munkanélküliség és az uniós polgárok fogyasztási szokásainak a megváltozása.

A másik oldalon a szállítmányozással foglalkozó cégek kálváriája okozta a feszültséget. A kormányzati korlátozások miatt az e-kereskedelem hirtelen fellendülése mellett komoly kapacitáshiány lépett fel a körükben, ezért még jobban kitolódott a teljesítések határideje. Ahogy haladunk előre az időben a fuvarozók elkezdték feltölteni az emberállományt, azonban az biztosan kijelenthető, hogy az egészséges és korábban megszokott szállítási normák visszaálltáig még várhatóan több hónapot is várnunk kell.

Kategóriák
Szolgálatás

Milyen fajtái vannak a szállítmányozásnak?

A vállalkozások gördülékeny működéséhez hozzá tartozik, hogy a szállítmányozás is jól meg legyen szervezve. Már réges régen is külön foglalkoztak a szállítmányozás megszervezésével, hogy az áruk a lehető legegyszerűbb módon jussanak el A-ból B-be. Napjainkban is ez az elsődleges szempont, a speditőr cégek gondoskodnak róla, hogy a szállítmány minél gyorsabban, biztonságosan és a legköltséghatékonyabb módon juthasson célba. A technológia fejlődésének köszönhetően ma már nem szükséges heteket várni, hogy az áru eljusson egy másik földrészre, pár nap is elegendő hozzá.

Milyen szállítási módok közül lehet választani?

A közúti szállítmányozás a legelterjedtebb a szállítási módok közül. Amennyiben rövid távot kell megtennie a fuvarozónak, valóban célszerű ezt a megoldást választania, persze, ha ezt a rakomány mérete és mennyisége is lehetővé teszi. Egy konténer szállítása még megoldható a közúton, ellenkező esetben más típusú szállítási módban kell gondolkodnunk. Kombinált fuvarozás is megvalósítható, gyakran a vasúttal egészítik ki.

A vasúti szállítmányozás ideális, ha a rakomány jelentős mennyiségű és nagyobb távolságról van szó. Hazánkban belföldön annyira nem alkalmazzák, de a külföldre történő szállítás során sokan ezt választják. Előnye, hogy rendkívül költséghatékony megoldás, környezetbarát és még biztonság szempontjából is megbízható. A vasúti szállítás viszont önmagában nem elegendő, hiszen az árut szükséges eljuttatni egy raktárba, ezért szinte mindig közúti szállítással zárul.

A légi szállítás a legdrágább az összes közül, viszont egyben a leggyorsabb is. A világ bármely pontjára rövid idő alatt el lehet juttatni a rakományt, tehát, ha a dolgoknak sürgősen célba kell érniük, érdemes a repülővel való szállítást választani.

A tengeri szállítás mellett az esetek többségében akkor döntenek, amikor nem számít az idő, ugyanis ez a leglassúbb szállítmányozás. Ebből adódik, hogy nem is olyan drága, ráadásul meglehetősen bőséges rakomány elfér a teherhajó fedélzetén, akár több ezer konténer mozgatására is képes.

Kategóriák
Szolgálatás

A szállítmányozás jelentősége

Az áruk szállítása összetett feladat, alapos tervezést igényel, változó, hogy pontosan mikor érnek célba, mert az idő függ attól is, hogy a cégek vagy magánszemélyek melyik szállítási formát választják. Napjainkban már pár nap is elegendő ahhoz, hogy megkapjunk valamit a világ másik pontjáról, nem szükséges heteket várni, mint régebben.

Már az ókorban is foglalkoztak a szállítmányozás megszervezésével, hiszen az igények egyre csak növekedtek, ezért meg kellett szervezni az áruk megfelelő mozgatását. Napjainkban ezeknek a folyamatoknak a lebonyolítását a speditőr cégek végzik el. Az infrastruktúra fejlődésének köszönhetően számtalan mód közül lehet válogatni, hogy az árut célba juttathassák. Drágább és olcsóbb megoldások egyaránt léteznek és van, amelyik lassabban vagy gyorsabban továbbítja az árut az adott országba, földrészre.

Milyen szállítási formák léteznek?

A legelterjedtebb szállítási forma a közúton történő fuvarozás, aminek a költségei nem magasak, tehát a vállalkozások zöme ezt meg tudja finanszírozni. Általában rövidebb távolságokra alkalmazzák, belföldre és külföldre egyaránt szállítanak így termékeket. Terjedelmesebb rakomány esetében célszerű más szállítási módot választani. A vasúti szállítmányozás szintén felkapott, költséghatékony, viszonylag gyors és a hosszabb utakra is alkalmas. A vasúti szállításhoz szinte minden esetben párosul közúti fuvar is, mivel a rakományt raktárakba kell szállítani. A tengeri szállítmányozás a leglassúbb az összes közül, de ebből adódik, hogy meg is fizethető. Amennyiben nem sürgős az árut eljuttatni a célállomásra, érdemes e mellett dönteni, ráadásul a teherhajó nagy mennyiségű rakományt elbír, ez több ezer konténert is jelenthet. A légi szállítás pedig a legdrágább és a leggyorsabb, ezt leginkább akkor alkalmazzák, ha számít az idő.

A különféle szállítmányozási lehetőségeket variálni is lehet, ezt hívják kombinált fuvarozásnak. A felsorolt szállítási módszerekről elmondható, hogy biztonság szempontjából mindegyik megbízható.

Kategóriák
Internet

Van-e értelme statikus weboldalaknak 2020-ban

Adódik a kérdés, hogy mi az a statikus weboldal és milyen más weboldal típusok vannak még a statikuson kívül. Ez a cikk a statikus honlapokra helyezni a hangsúlyt, ezt részletesebben fogjuk tárgyalni, de nem lehet beszélni róla a másik típus, a dinamikus weboldalak emlegetése nélkül. Érinteni fogjuk a dinamikus honlapok témakörét, de figyelmünket a címben is megjelölt csoportra fogjuk irányítani.

Mi az a statikus weboldal

Statikusnak nevezzük azokat az internetes oldalakat, amelyek egy internetes cím (URL) alatt mindig ugyanazokat a tartalmakat szolgálják ki és nem is adott a lehetőség ennek a viselkedésnek a megváltoztatására. Az internet elindulásakor még szinte kizárólag ilyen weboldalak léteztek. Az őket felépítő HTML kódokat egyszer összeállították minden URL-hez egy adott fájlba, és amíg azt a fájl nem módosították, addig mindig ugyanaz a dokumentum jelent meg az adott URL-en. A statikus weboldalak tehát úgy viselkednek, mint például egy PDF, vagy Word dokumentum, egyszer meg lettek írva, és mindig ugyanúgy fognak megjelenni.

Ezzel szemben a dinamikus weboldalak már nem csupán HTML fájlokból állnak, hanem olyan rendszerben készülnek, amelyek dinamikusan be tudnak helyettesíteni egyes részeket a dokumentumokba. Ilyen például egy blogbejegyzéseket listázó oldal, ahol mindig attól függ a tartalom, hogy mikor mit írtak. A weboldal kinézetének változtatása nélkül automatikusan frissül a „legutóbbi bejegyzéseink” rész, a legfrissebb posztok kerülnek megjelenésre.

Jó-e valamire ma a statikus weboldal?

A statikusság bizony komoly korlátokat szab a weboldalnak: nehezen kezelhetőek a tartalmak, fájlokban kell kód között keresgélni, ha át akarunk írni valamit, ha egy menüt meg akarunk változtatni, azt minden fájlban át kell írni, nem lehet semmit sem személyre szabni, nincsen igazi funkcionalitás.

Van viszont egy dolog, amit a statikus weboldalaknál semelyik modern rendszer nem tud jobban: a gyorsaság. Minden dinamikus weboldalhoz szükség van plusz rendszerekre, programokra, amik dinamikusan elő tudják állítani őket. Minden plusz szoftver plusz erőforrást emészt fel, lassítja a weboldal betöltődését. Nem beszélve a hatalmas adatbázisokról, amiket a modern portálok használnak.

Ha valami szinte soha nem változik meg, és minél gyorsabban szeretnénk megjeleníteni, akkor nincs gyorsabb a statikus weboldalaknál. Egy egyoldalas céges bemutatkozó oldal például a mai napig elkészülhet ilyen módon.

Kategóriák
Internet

Mit kell tudnia egy weboldalnak 2020-ban?

Minden vállalkozás számára egyértemű, hogy ha sikeres akar lenni, akkor már nem elég egy reklámtáblát elhelyeznie az üzlete, irodája előtt, ki kell használnia az internet nyújtotta lehetőségeket. Az online céges jelenlét egyik sarokköve a céges honlap, de számos vállalat életében jelentős szerep jut a Facebooknak, Instagramnak, roppant hasznos a Google Térképen való megjelenés, a Google Cégem szolgáltatás Google Keresésbe épülő moduljai.

Ugyan a szolgáltatók rengeteget fejlesztenek, és bizonyos mértékig személyre, jobban mondva cégre szabható a megjelenés az általuk üzemeltetett felületeken, mégsem lesz soha teljesen egyedi a cég megjelenése. Egy modern weboldal egyik legnagyobb előnye éppen az egyediség és a felhasználói élmény ötvözése. Meg kell ragadnia a látogatói figyelmét és jó érzéseket kell bennük keltenie és ugyanakkor hatékonyan át kell adnia azokat az információkat, amik a cég működésével, szolgáltatásaival kapcsolatban fontosak. Egy egyedi design amellett, hogy optimalizálja az oldal használhatóságát, emlékezetessé teszi a felhasználók számára a honlapot, szívesen látogatják később is.
Tipp: egyedi céges weboldal készítéssel foglalkozó cég.

A legfontosabb elemei egy jó céges weboldalnak:

  • átgondolt, megtervezett szerkezetű
  • megfelelő információtartalma van
  • jó érzéseket kelt a látogatókban, jó designja van
  • minden eszközön szépen jelenik meg (reszponzív, mobilbarát)
  • gyors
  • biztonságos (SSL, HTTPS, modern CMS)
Kategóriák
Szolgálatás

Milyen munkákat végezhetek diákként Budapesten?

A diákmunka kiváló lehetőségeket kínál minden olyan diáknak, akik az iskola mellett szeretnének pénzt keresni. Sokan például nem tudják máshogy megfinanszírozni a lakhatásukat csak, ha dolgoznak, vagy kizárólag így képesek kifizetni a szükséges tandíjat. Van, aki azért vállal munkát, mert zsebpénzt akar gyűjteni vagy pedig szakmai tapasztalatot kíván szerezni. Mindenesetre több szempontból is remek lehetőségeket kínál ez a fajta munkavégzés, hiszen felelősségre és a határidők betartására is megtanítja a diákokat, ráadásul rengeteg tudást szívhatnak magukba.

Milyen diákmunkát vállaljunk?

Sokakban felmerül a kérdés, hogy melyik pozíció, terület lehet a legideálisabb, ami jól is fizet. Diákmunkát kizárólag hallgatói jogviszonnyal rendelkezők végezhetnek a 25 év alattiak. Az iskolaszövetkezetek számtalan lehetőséget kínálnak, tehát bőven van miből válogatniuk az érdeklődőknek. Sőt még az ügyintézésben, toborzásban és a munkába állás folyamatában is segítenek. A munka megkezdését követően folyamatosan közvetítői szerepet játszanak a cég és a munkavállaló között, hogy a folyamatok gördülékenyen menjenek végbe.

Érdemes mindenkinek olyan területen elhelyezkednie, ami a szakmájába vág, mivel így a későbbiekben sem lesz probléma, amikor ténylegesen munkába áll az illető. Akik szakácsnak, pincérnek tanulnak mehetnek étterembe, gyorsétterembe dolgozni, akik értékesítéssel szeretnének foglalkozni elhelyezkedhetnek telefonos operátorként mondjuk egy call centerben. Irodaházak, vállalatok pedig szívesen fogadják azokat a hallgatókat, akik szellemi munkát akarnak végezni az iskola befejeztével, illetve adminisztrációval fognak foglalkozni.

Kategóriák
Szolgálatás

Milyen feltételekkel és hány éves kortól végezhetek Budapesten diákmunkát?

A diákmunka kiváló abból a szempontból, hogy a diákok megtapasztalják a munkával járó nehézségeket és tapasztalatokat szerezzenek, hogy a jövőben könnyebb legyen a feladatuk, amikor ténylegesen munkába állnak. Sokan így képesek kifizetni a lakhatásukat vagy a tandíjat, de sokan azért vállalnak munkát az iskola mellett, hogy zsebpénzhez jussanak, esetleg gyakorlatra tegyenek szert. A szövetkezetek mindenben segítik a diákokat, hogy a tanulásra és természetesen a szórakozásra is maradjon idejük. A beosztást mindenkinek úgy alakítják ki, hogy az megfelelő legyen.

Milyen feltételek szükségesek a diákmunkához?

Ahhoz, hogy belépjünk egy diákszövetkezetbe elengedhetetlen a nappali aktív hallgatói jogviszony megléte. A levelezői jogviszony sajnos nem elfogadott. 16 éves kortól lehet vállalni diákmunkát, 15 évesen pedig a nyári szünetben lehetséges dolgozni. A regisztrációhoz néhány dokumentumra is szükség lesz, többek között személyi igazolványra, diákigazolványra, adó- és TAJ kártyára, valamint lakcímkártyára. A szülőknek írásban nyilatkozniuk kell arról, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekeik dolgozhassanak. És végül, ami talán a legfontosabb feltétel, az a pozitív hozzáállás.

A diákmunka ideje alatt nem csak rengeteg tapasztalatot és tudást szerezhetünk, hanem új barátokra is rátalálhatunk. Az iskolaszövetkezeteken keresztül elvégzett munka adózás szempontjából is sokkal kedvezőbb. Olyan pozíciót érdemes elvállalnunk, ami azzal kapcsolatos, amit tanulunk, hogy megkönnyítsük a jövőben a dolgunkat. Mehetünk akár irodába, vagy gyorsétterembe, de a legfelkapottabbak között szerepel még az árufeltöltés, bolti eladó, vendéglátás és a csomagolás is.